
HA JANUÁR, AKKOR FŐNIXFITT!
A Főnix Csarnokban ma délben megtartott sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen alpolgármestere elmondta, az önkormányzatnak nagyon fontos, hogy minél több tömegsport rendezvénynek adjon otthont a város. Kiemelte, hogy legutóbb több mint 2500-an mozogtak a FőnixFitt-en, ami azt jelzi, hogy egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvények iránt.
Dékán Tamás, a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az eddigi, már jól bevált programokon nem változtatnak, a nagyszínpadon folyamatosan követik majd egymást az események. Mindemellett nagyobb szerepet kap az egészséges táplálkozás népszerűsítése.
A FőnixFitt történetében először láthatja majd a közönség Tatarek Rezsőt (fotó), akit tulajdonképpen ,,beköveteltek” a programba az érdeklődők, hiszen az IronBox hazai legismertebb prezentere kapta a legtöbb voksot azzal kapcsolatban, hogy kit hívjanak meg a szervezők. A hatszor az év edzőjének választott tréner elmondta, nem ritka, hogy 4-5 ezer embernek tart órát egyszerre, és bízik benne, hogy az aktív mozgás után boldogan mennek majd haza a vendégek.
A sajtótájékoztató végén Tatarek Rezső egy 15 perces bemutatót is tartott az előzetesen erre a programra jelentkező lelkes kis csapatával.
Cimkék: